AktuálisHagyományainkKözösségi életSportVerseny

Karácsonyi–kupa a Szent Imre Kollégiumban

A hagyományok, az átörökített szokások fontosak kollégiumunk életében.  Ezek sok-sok évfolyam tanulóinak közös emléke, együtt átélt öröme. Az ünnepei alkalmakon túl ilyen esemény a félév és a tanév végén megrendezett tanár-diák focitorna.

Ezt különösen a „kisgimnazisták” várják nagyon. Hagyományosan a gimnáziumi tornateremben, illetve év végén az udvaron rendezzük meg. Jelen helyzetben sem szerettük volna megfosztani a diákokat ettől a várva várt eseménytől, így, betartva a vonatkozó előírásokat (megfelelő fertőtlenítések után, a negatív teszt eredménnyel rendelkező tanárok részvételével és felügyelete mellett), az ünnepi lakomát követően megrendeztük a Karácsonyi–kupa elnevezésű, villámtornánkat. Ezen valamennyi kisdiák és négy nevelőtanár is részt vett.

Sorsolással három, egyenként négyfős csapatra osztottuk a résztvevőket. A három férfi nevelőtanár egy-egy csapathoz került, és minden csapatban szerepelt legalább egy lány is. S mint utóbb kiderült ez volt a legnagyobb szerencse, hiszen a lányok, a fiúkat is megszégyenítő lelkesedéssel vetették magukat a küzdelembe (Élükön Adrienn tanárnővel, aki a torna gólkirálynője is lett!). A végig jó hangulatú, vidám versengés zárásaként közösen összegeztük az eredményeket és megállapítottuk, hogy mindannyian nyertünk. S közösen kívántunk egymásnak Áldott Karácsonyt és sikerekben gazdag Boldog Újesztendőt.

Szerző: Tóth Gyula

Fotók: Hubai Levente, Laskai Miklós, Tóth Gyula

Leave a Reply