AktuálisKözösségi életSport

Wesselényi kupa 2019

2019. október 02-án meghívást kaptunk a Wesselényi Miklós Kollégium által megrendezett kupára. A tavalyi Wesselényi kupa győzteseként címvédőként érkeztünk ide. A csapat vérfrissítésen ment keresztül, mivel az előző idénybeli csapatból sokan leballagtak. A múlt héten, a Tiszafüreden megrendezett Nyolcosztályos Gimnáziumok Sportversenyén gyakoroltuk a csapat összeállítását, taktikáját, amely annyira jól sikerül, hogy megnyertük a versenyt.  Visszatérve a Wesselényi kupára, itt debütáltak a kilencedikesek is. Ferenczi Máté a kapuban kiváló munkát végzett ugyanúgy, ahogy Homoki Patrik és Zámbó Rómeó a középpályán. A védelmünk is stabil volt Szegedi Péternek és Lakó Antalnak köszönhetően.  A középpályán is nagyot küzdött Ványi Bence, Mészáros Regő és Ignácz Kristóf. A csatárposzton Homoki Csaba hozta a kötelezőt és öt 5 góllal a gólkirályi címet is bezsebelte. A kupára a házigazdán és rajtunk kívül az Inczédy György Kollégium és a Széchenyi István Kollégium csapata jött el. A sorsolást követően a házigazdákkal kerültünk szembe és egy izgalmas meccset játszottunk, amelyben sikerült 6:3-ra győzni. A következő áldozat az Inczédy György Kollégium csapata volt, itt 2:0-ra nyertünk. Ezt követően a már biztos tornagyőzelem kényelmessé tett minket és az utolsó meccsen 2:1-re kikaptunk. Megnyertük a Wesselényi kupát, megvédtük a címünket és így bíztatóan indul a csapat számára a szezon.

Csapattagok: Homoki Csaba (Csk), Lakó Antal, Szegedi Péter, Ignácz Kristóf, Ványi Bence, Mészáros Regő, Ferenczi Máté, Homoki Patrik, Zámbó Rómeó

Edző, kísérő, sofőr: Laskai Miklós