A kollégium ebben a nehéz időben is biztat, segít és mielőbb visszavár

Valamennyien megtapasztalhattátok, hogy a tanév első két hónapja az érvényben lévő korlátozó intézkedésekkel együtt is zökkenőmentesen, nyugodt körülmények között telt el kollégiumunkban. A dolgos hétköznapokat színesítették és könnyebbé tették a társaitokkal való vidám együttlétek, a jókedvű beszélgetések, játékok. Mindezek, valamint a közösen megélt liturgikus események, élmények erősítették bennünk a reményt, hogy a körülöttünk lévő bizonytalanságok és változások ellenére is élni tudjuk megszokott mindennapjainkat.

Sajnos nem így történt! A vírushelyzet romlása miatt újból el kellett hagynotok a kollégium falait, amelyek most üresen konganak nélkületek. Bárcsak visszhangoznák önfeledt nevetgéléseiteket, még az olykor harsánnyá sikeredett társalgásotokat, sikongatásaitokat is türelmesebben viselnénk!

De most csak hiányotokkal vagytok jelen!

Egymással is, tanáraitokkal és velünk kollégiumi nevelőkkel is csak a virtuális világban találkozhattok. Ezt a kapcsolattartási formát a tavaszi időszakban már megismertük, megszoktuk, és sok tapasztalatot szereztünk. Meggyőződésünk, hogy ezek birtokában felelős hozzáállással az iskola és a kollégium épületén kívül, az otthon falai között is teljesíteni tudjátok állapotbeli kötelességeteket, a TANULÁST. Ne feledjétek a sokat hangoztatott figyelmeztetést: nem szünidőre mentetek!

A tanév sikeres teljesítéséhez, az érettségire való felkészüléshez tanáraitok segítsége, igyekezete kevés, ehhez a ti erőfeszítésetekre is szükség van. A digitális tanulásban is elengedhetetlen a rendszeres, folyamatos felkészülés, az online órákba való aktív bekapcsolódás.

Ebben a speciális helyzetben – a tavaszi időszakhoz hasonlóan – mi sem hagyunk magatokra Benneteket. Felajánljuk a lehetőségeink szerinti tantárgyi segítséget, de bizalommal fordulhattok hozzánk bármilyen életviteli és egyéb kérdéssel, problémával is. Igyekszünk tanácsokat, útmutatásokat adni, a felmerülő problémákat együttgondolkodva megoldani. A csoportvezető tanárok a már kialakított online csatornákon keresztül tartják veletek a kapcsolatot. A felmerülő problémák hatékony megoldása érdekében, szükség szerint szüleiteket telefonon keressük meg.

Kedves Diákok! Biztosak vagyunk benne, hogy ez a speciális élethelyzet lelkileg Titeket is megvisel. Hogy ne legyen úrrá rajtunk a kétségbeesés, ha nem is olyan szigorú, kötött formában, mint a kollégiumban, de igyekezzetek tervszerűen, átgondolt napirend szerint élni napjaitokat. A tanulmányi munka mellett törekedjetek a szabadidő testnek-léleknek hasznos eltöltésére, a feltöltődésre és ne feledjétek a sokszor énekelt dal szavait:

„Ne félj, ne aggódj…”

Jó  munkát, sok erőt és kitartást kívánunk!

Vigyázzatok magatokra, szüleitekre és nagyszüleitekre, hogy minél hamarabb visszatérhessetek a kollégiumba. Ahogyan az elbúcsúzáskor utaltam rá, nagyon várjuk azt a pillanatot, amikor újból veletek leszünk, köztetek leszünk,mert csak így tudunk igazán értetek lenni, értetek tenni, vigyázni Rátok. Mert nekünk, pedagógusoknak ez a hivatásunk!

A gondviselő Isten szeretetében bízva, üdvözlettel:

Konzili Ignác

kollégiumvezető

Fotó: Hubai Levente, Canon EOS 750D, ill. Osmo Dji pocket mp4-ből kimerevített képkockák

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: