Kultúra

VLAMI Gálaműsor

Intézményünkben a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola csoportjaként 2010 óta működik a Topogó Táncegyüttes, amely május 24-én ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját.

Ezen a napon partnertalálkozó, konferencia, kiállítás és gálaműsor volt az iskola rendezésében Nyíregyházán.
A Szín – Kép Tárlat kiállításon nagy örömmel fedeztük fel diákjaink műveit, amelyek az Eklerné Vass Mária tanárnő által vezetett kézműves foglalkozásokon születtek.

A Táncegyüttest Ugyan Attila és Barati –Réti Eszter vezeti. A Váci Mihály Kulturális Központban rendezett nagyszabású, teltházas gálaműsoron kápráztatta el a csoport a közönséget. „Egyvégtében Kisőcsényben” című sárközi táncok produkciójukat vastaps és ováció kísérte.

A Topogó Táncegyüttesről így vélekedik a Vásárhelyi László AMI vezetősége:
„Remek összetevők jellemzik a Topogós közösséget, lendület, akarat, erős belső motiváció, tudásvágy és mérhetetlenül színes egyéniségek. Megjelenésükben egyszerre van jelen a gyermeki tisztaság és az érett felnőtt méltóság.”

A Nyíregyházán a VMKK-ban május 25-én megrendezett Pulyabálon a Táncegyüttes az idén Arany minősítést kapott.
Sikereikhez szívből gratulálunk!!!

Konziliné Bunya Julianna kollégiumi nevelőtanár