„Magad azzal ékesíted, ha elmédet élesíted”
Minden évben várva-várt esemény a félévi kollégiumi közgyűlés, amikor is a tanulmányi munkában szépen teljesítő diákjaink büszkén állnak ki a
Read MoreMinden évben várva-várt esemény a félévi kollégiumi közgyűlés, amikor is a tanulmányi munkában szépen teljesítő diákjaink büszkén állnak ki a
Read MoreVízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan iskolalelkészünk, Nagy Csaba atya, rövid szertartás keretében megszentelte kollégiumunkat, az iskolától távolabb lakó diákjaink második otthonát. A
Read MoreAz idén is sikerült immár 3. alkalommal megrendeznünk az évzáró Karácsony Kupát. Az előzetes nevezés alapján 6 csapat (23 diák
Read MoreA karácsony a találkozás és az újrakezdés lehetőségét kínálja, minket megszólító igévé válhat. Ehhez nyújtott segítséget kollégiumunkban a kisgimnazisták, a
Read MoreAz isteni erények lila gyertyái közé ékelődik egy rózsaszínű is, az öröm gyertyája. Hiszen a hitből, a reményből és a
Read MoreKedden az esti ima után megismerkedtünk Szent Miklós püspök életével, aztán (nem túl nagy) meglepetésünkre meg is érkezett hozzánk a
Read MoreAdvent, ahogy a neve is mutatja, a felkészülés időszaka: az ígéret szerint a Messiás eljő és reményt hoz a világnak.
Read MoreA várost járva, de talán a legkisebb településeken is azt tapasztaljuk, hogy néhány napja felgyulladtak a szemet gyönyörködtető ünnepi fények,
Read MoreSzerda este a fiatalokra leselkedő függőségekről tartott interaktív prevenciós foglalkozást Németh-Veres Ildikó iskolai szociális segítő , a Nyíregyházi Család- és
Read MoreA mögöttünk álló három hétben iskolánk közösségének nevében jártunk követségben megyénk számos általános iskolájában (Ajaktól Geszterédig, Nyírkércstől Mátészalkáig). Régi hagyomány
Read More