AktuálisHagyományainkKözösségi életSportVerseny

Szezonzáró értékelés

Az idei tanévben öt sportágban szerveztünk bajnokságot, s négyben bajnokot is avattunk. Egyedül a „csocsót” nem tudtuk befejezni, mert az abban induló diákok többsége, tanulmányi okokra hivatkozva (értsd: „első a tanulás”; Hiába, ilyenek ezek a szentimrések…) nem tudott részt venni az adott fordulóban.

Minden sportági küzdelemre jellemző volt, a lelkes odaadás, a győzni akarás és a sportszerűség. Különösen nagy öröm a lányok jelentős létszámnövekedése, aktivitása. Sőt! Ebben az idényben először avattunk dartsban női bajnokot, Nick Annamária személyében, aki 100 % – os teljesítménnyel lett első! (Ez egy jó „márkanév”, hiszen a kollégium történetének első női győztese is egy Nick-lány, Dóra, aki 2021 – ben lett a billiárd királynője. Testvérei követik jó példáját, hiszen Ancsa dartsban, míg Viktória asztaliteniszben szerzett érmet.)

A bajnokságok mellett hetente több estén is volt röplabda és kosárlabda mérkőzés. Többen egyéni edzésterv alapján rendszeresen konditermi tréningeket tartottak, sőt volt, aki komoly életmódváltást vitt véghez.

Továbbra is népszerű volt a labdarúgás, melyben a kollégium falain kívül is jelentős sikereket értek el a fiúk. Míg a lányoknál jól halad a csapatépítés, hála Laskai Miklós tanár úr odaadó munkájának.

Támogatjuk a versenyszerűen sportoló (külsős) kézilabdásainkat, segítjük az egyéb sportágakban aktívan résztvevőket (kosárlabda, úszás).

A sport nálunk, több mint testmozgás: olyan közösségi élmény, amely építi a közösséget, mélyíti a barátságokat, erősíti a jellemet.

Az idei bajnokságok érmesei:

Darts

  1. Nick Annamária
  2. Tóth Noémi
  3. Linzenbold Martin

Asztalitenisz

  1. Orosz Mihály
  2. Pap Erik Roland
  3. Nick Viktória

Tollaslabda

  1. Rada Dávid
  2. Kórik Levente
  3. Weibli Zoltán

Biliárd

  1. Ignácz Olivér
  2. Kórik Levente
  3. Lukács Dávid

Szerző: Tóth Gyula tanár úr

Fotó: Hubai Levente tanár úr

Leave a Reply