AktuálisHagyományainkSportVerseny

Kollégiumi Évfolyam-bajnokság

Idei utolsó fordulójához ért a kollégiumi Évfolyam-bajnokság. Sajnos a hiányzások, sérülések miatt az eddig igen sikeres kisgimnazisták nem tudtak kiállni az utolsó „ütközetre”. Ám akik ott voltak remek hangulatban, a legvégsőkig kiélezett csatákat vívtak a győzelemért.

A remek napot kifogó XI. évfolyam csapata először, a mérkőzés vége előtt 20 másodperccel szerzett góllal döntetlenre mentette a X. elleni meccsét, majd a IX-X. évfolyam közös csapatát legyőzve komoly lépést tett a végső győzelem felé. De ehhez volt még egy-két szava a X. évfolyamnak is. Ugyanis a „körbeverések” okán mindkét csapat a nap végén azonos pontszámmal, sőt: azonos gólaránnyal állt. Jött hát a mindent eldöntő hetes-párbaj. Az idegek párharcát végül, akárcsak az idei Európa Liga sorsát a két kapus döntötte el: Ferenczi Máté gólja azt jelentette, hogy az Évfolyam-bajnok a X. csapata lett.

Ez a villámtorna jó felkészülési lehetőséget jelentett az intézményünkben szerdán (2021.06.08.) megrendezésre kerülő 10 órás foci-tornára.

Köszönet a főszervező Laskai Miklós tanár úrnak!

Szerző, fotó: Tóth Gyula tanár úr

Leave a Reply