Irodalmi keresztutat jártunk
Nagyböjti előkészületünk utolsó állomásaként nagy költőink gondolatai mentén elmélkedtük át megváltásunk nagy művét. Azt az utat, amelyet Jézus elénkjárt, amelyen
Read MoreNagyböjti előkészületünk utolsó állomásaként nagy költőink gondolatai mentén elmélkedtük át megváltásunk nagy művét. Azt az utat, amelyet Jézus elénkjárt, amelyen
Read MoreMinden évben várva-várt esemény a félévi kollégiumi közgyűlés, amikor is a tanulmányi munkában szépen teljesítő diákjaink büszkén állnak ki a
Read MoreA magyar kultúra napját ünnepeltük a kollégiumban Ebben az évben is méltóképpen emlékeztünk meg nemzeti imánk születésnapjáról, Kölcsey Ferenc szívünket
Read MoreAz idén is sikerült immár 3. alkalommal megrendeznünk az évzáró Karácsony Kupát. Az előzetes nevezés alapján 6 csapat (23 diák
Read MoreA karácsony a találkozás és az újrakezdés lehetőségét kínálja, minket megszólító igévé válhat. Ehhez nyújtott segítséget kollégiumunkban a kisgimnazisták, a
Read MoreA várost járva, de talán a legkisebb településeken is azt tapasztaljuk, hogy néhány napja felgyulladtak a szemet gyönyörködtető ünnepi fények,
Read MoreSzerda este a fiatalokra leselkedő függőségekről tartott interaktív prevenciós foglalkozást Németh-Veres Ildikó iskolai szociális segítő , a Nyíregyházi Család- és
Read MoreFiú csapatunk (Bad News) az előzetes sorsolás következtében a C csoportba került, ahol 3 csapattal kellett megküzdenünk a csoportelsőségért. Először
Read MoreA mögöttünk álló három hétben iskolánk közösségének nevében jártunk követségben megyénk számos általános iskolájában (Ajaktól Geszterédig, Nyírkércstől Mátészalkáig). Régi hagyomány
Read More