A kollégiumi beköltözés rendje az új tanévben
Az új kollégisták vasárnap (08.30.) 13 órától költözhetnek be. 15 órától tájékoztató jellegű szülői értekezletet tartunk a fiú tanulóban egy szülő részvételével a biztonságos távolságtartás szabályai miatt.
A régi kollégisták beköltözése vasárnap 16 órától hétfő 19 óráig folyamatos, a holmik bepakolása után lehetőség van még a hazautazásra, hétfő este 19 óráig történő visszaérkezéssel. Az étkezés a nevelői szobában történő egyéni megrendelés alapján biztosított a hétfői napon, kedd reggeltől indul a rendszeres étkeztetés.
Ne felejtsétek el hozni (tavalyhoz hasonlóan) az augusztus második felében keltezett háziorvosi igazolást arról, hogy fertőző betegségben nem szenvedsz, közösségbe mehetsz. Ehhez csatolni kell egy szülői nyilatkozatot is arról, hogy semmilyen betegségre utaló tünetet nem tapasztaltak az utóbbi hetekben gyermekükön.
A külföldről érkező diákok a csoportvezetőkön keresztül minden szükséges információt megkapnak a beköltözéssel kapcsolatban.
Konzili Ignác kollégiumvezető
2020. augusztus 24.
