AktuálisHagyományainkKözösségi életKultúraVerseny

Népszerű műveltségi vetélkedő a Szent Imre Kollégiumban

A tavasz közeledtét mindenki várja. A megújuló természet az örök körforgás reményét és valóságát üzeni. A téli sötétség, a hideg, a bezárkózottság után jóleső érzés nagy levegőt venni, kinyújtózni. A farsangi vígságokat követően abba a (csalóka) hitbe ringatni magunkat, hogy a tavasz egyben a tanév közeli végét is jelenti. Pedig még csak most jön a neheze; főleg az érettségizőknek! De ne feledjük a „tavaszi fáradtságot” sem! Egy szó, mint száz: minden indok megvan arra, hogy valahogyan megfrissítsük az elménket, felderítsük a kedvünket, hogy újult erővel vágjunk neki a „tavaszi hadjáratnak”. Ezt a célt szolgálja a hagyományosan megrendezésre kerülő, kollégiumi szintű Művelődési Vetélkedő, melyet az idén február 28-án rendeztünk meg.

A felhívásra (A plakát és a vetélkedőn készült képek a galériában láthatóak!) 10 csapat jelentkezett; 46 diák, 29 fiú és 17 lány. Vagyis kis túlzással a „fél koli” részt vett az eseményen.  Külön öröm, hogy a kisgimnazista (5-8. osztályos) tanulók közül a fiúk teljes létszámban, saját csapattal indultak neki a vetélkedőnek. De több ilyen korú kislány is bekapcsolódott idősebb diákok csapataiba.

A vetélkedőt az ún. fiú nagytanulóban bonyolítottuk le, mely intézményünk legnagyobb terme.

A többfordulós vetélkedésen volt „Biblikus festészet”, ahol egy-egy bibliai témájú kép kapcsán kellett az adott műhöz illesztett kérdésre felelni.

Szerepelt a feladatok között a „Kukucs” nevű játék is, melynek során egy eltakart képről hangzottak el információk, s ezek alapján kellett megfejteni az adott személyt.

Egyre több és több részlet tárult fel, de persze egyre fogyatkozó pontokért.

Komoly próbát jelentett a „Csak egy évszám” elnevezésű feladvány, amikor is a megjelenő képről, kompozícióból kellett kitalálni az adott évszámot.

Sok esetben az eseményt tudták a diákok, csak az a fránya évszám…

De ez még mind semmi! A legnehezebbnek a „Ki írta?” játék bizonyult. Holott, ha valaki figyelmesen megnézte az egyes irodalmi részletekhez illesztett képeket, komoly segítségre talált bennük.

Például…

A „Városról városra” nevű feladványban neves városainkat kellett felismerni a kép és az információk alapján:

Az egyes fordulók között, amíg a zsűri (Sipos Adrienn tanárnő és Laskai Miklós tanár úr) elvégezte a csapatok munkájának értékelését, addig villámkérdésekkel bombáztuk a „(bio)memóriatárat”.

A végső helyezés az egyes csapatok között sok esetben csak fél ponton múlott. Így érthető, ha mindenki úgy érezte: kemény, férfias küzdelemben maradt alul. Így a vesztes is nyertesnek érezheti magát.

A végig vidám, jó hangulatú vetélkedés elérte legfőbb célját: tovább erősödött a közösség, közelebb kerültek egymáshoz a fiatalok, tanultak a feladatokból. S feltöltődve, újult erővel kezdhetnek bele a tavaszi teendőkbe. Elsőnek itt van a tanulás és a megkezdődő nagyböjt…

A beszámolót írta: Tóth Gyula, a vetélkedőt megálmodó, és azt levezető tanár.

Fotók: Zagyva Klára tanárnő

Leave a Reply