A költészet napja

„Örök barátaink” a versek!

 2019. április 11-én a Szent Imre Katolikus Kollégium kápolnájában versek hangzottak el Arany Jánostól, Ady Endrétől, Tóth Árpádtól, Radnóti Miklóstól, Reményik Sándortól, Romhányi Józseftől és természetesen József Attilától diákjaink interpretálásában.

A költészet napján rendezett ünnepi megemlékezést Konziliné Bunya Julianna kollégiumi nevelő, a Kultúr-kör csoportvezetője szervezte. A megnyitón idézte Makkai Ádám nyelvész szavait, miszerint „örök barátunk” az olyan vers, „amely a kórházi betegágyon eszünkbe jutva megvigasztal és enyhülést vagy reményt ad, vagy az olyan, mely az ezeréves magyar történelem valamely jelentős eseményére emlékeztet. Esetleg első szerelmünket juttatja eszünkbe, vagy a mindenki életében felmerülő Isten-élményt.”

A szavalatok között felvezető gondolatokkal segítette tanárnő a költői üzenetek megértését, a hangulati és az érzelmi azonosulást.

József Attila költészete adta a keretet az estnek, Kertész leszek c. megzenésített verse csendült fel. Ezt követően Konzili Ignác kollégiumvezető Babits Mihály: Jónás imája című adta elő, majd sorban következtek a szavalatok diákjainktól. A gyerekek maguk választotta költeményeket adtak elő az érdeklődő közönségnek. Az elhangzott szebbnél szebb gondolatok után zárásként újra József Attilától hallhattunk két verset, melyet Zagyva Klára kollégiumi nevelőtanár és Konzili Ignác kollégiumvezető osztott meg a közönséggel.

Az est külön érdekessége volt, hogy egy tanítványunk saját versével lépett fel. Nagyon nagy sikere volt a diákok körében a szerelmes versnek, mellyel különdíjat is nyert tanulónk a házi versíró pályázaton. A kollégium versíró és műfordító versenyét Tóth Gyula nevelőtanár hirdette meg a kultúra napja alkalmából, melyre sok-sok mű érkezett. Ezek közül szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani az első helyezett Tomasovszky Fruzsina versét a költészet napja alkalmából.

Tomasovszky Fruzsina: Aral

Mint sivatagban a hajók

Megfeneklett bárkák

Senki se tudja

Hogy maradtunk árván

Álmodozó átutazók;

Roncsként várunk bánván…

Felemelő gyöngy ágy gyanánt

Száraz rozsda rág át

Üresen kong az egykor zűrös kabin

A vitorlákba reménytelen szél kapaszkodik

Nem mozdulunk, itt ragadunk

Hisz itt hagytatok minket

Fodrozódó habtükör helyett

Már csak napsugár éget.

Zagyva Klára tanárnő írása

%d blogger ezt szereti: